A bajnoki döntő első két mérkőzésén felemelő volt látni és átélni azt a szurkolói szeretetet, ami a körmendi csapat irányába megnyilvánult. A fantasztikus koreográfia, a vállvetve szurkolás, a közös vonatos utazás mind-mind megmutatták a körmendi kosárlabda közösségépítő erejét.

Mikor nekivágtunk a szezonnak tudtuk, hogy vannak nálunk gazdagabb és jóval erősebb gazdasági háttérrel rendelkező csapatok, és tudtuk azt is, hogy nem fogják könnyen adni a sikert. Ehhez képest a csapat óriásit küzdve kiharcolta az alapszakasz győzelmet, majd első helyről várhattuk a rájátszást a középszakaszt követően. A Sopron és a Pécs legyőzésével pedig 11 hosszú év után újra bajnoki döntőbe jutott a csapat, igaz komoly vezéráldozat árán, hiszen Delas sérülésével a csapat elvesztette az egyik motorját.

A bajnoki döntőben egyelőre nem nekünk áll a zászló, de a szurkolók szeretete, összetartása és fanatizmusa erőt kell, hogy adjon a csapatunknak. Erőt kell, hogy adjon az a leírhatatlan érzés, amikor több száz szurkoló a vereség ellenére még fél órával a lefújás után is ünnepelte a csapatunkat Szombathelyen. Bátran ki merem jelenteni, hogy ma Magyarországon egyetlen másik szurkolótábor sem képes erre.

Legyen bármi is a mai mérkőzés vége, az összetartozás érzését, a közösen megélt pillanatokat már semmi és senki nem veheti el tőlünk. Mint ahogyan azt sem, hogy egy 12 ezres kisváros dacolva a trendekkel, a realitásokkal több, mint 6 évtizede meghatározó alakítója a honi kosárlabdázásnak. Büszkeséggel tölt el, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek! A mai napon mutassuk meg újra, hogy mit is jelent körmendinek lenni! Mindörökké MTE!