Nehéz, hiszen most olyan műfajba kezdek, mely végiggondolva és leírva megrázza az embert. Borzasztó ugyanis elköszönni Buti Tibor barátomtól, munkatársamtól, segítőmtől. Szerintem ezzel mindenki, aki ismerte, együtt élt vele, kapcsolatban állt vele, így van ezen a borongós, nehéz január 9-én.

Tibi! El sem tudtunk köszönni tőled, mikor elindultál a nagy utazásra. Pedig hogy vártuk a tavaszt, amikor majd újra elmegyünk közös kirándulásra március idusán Révkomáromba. Azonban hol van még a tavasz? Most először azokat a napokat kell átvészelnünk közösen, mindenkivel, amelyeken tudatosul bennünk, hogy elmentél. Tudom és biztos vagyok benne, hogy most mindenkinek nehéz és torokszorító! Szeretett családodnak Évának, Nikinek és Tibinek, akiket féltő gonddal próbáltál óvni az élet megpróbáltatásaitól. Vigyáztál rájuk, segítetted őket, tanácsokat adtál nekik és mindent megtettél azért, hogy érezzék azt, hogy velük vagy.

Közel 30 évnyi közös barátság, munka után az érthetetlen elválás megvisel. Így van ezzel minden barátod és közös ismerősöd, akikkel együtt sportoltál, szurkoltál, dolgoztál, vagy csak egyszerűen ismertek téged.

Köszönöm neked, hogy megajándékoztál barátaiddal, akikkel közösen szurkoltatok nekem. Józsi, Kutya, Attila, Oszi, Duki, Kőfej – névvel és név nélkül most mindenki valamibe kapaszkodni szeretne. Egy emlékbe, mely veled kapcsolatos. Egy közös programba, egy baráti kedves molyosba, egy biztató szóra, mely tőled érkezik. Arra várnánk most tőled odafentről! Egy üzenetre, melyben jelzed felénk, hogy folytassuk az elkezdett munkát azért, hogy közösen együtt sikeresek legyünk.

Köszönöm azt a támaszt, melyet mind politikai pályám, mind pedig a magánéletben nyújtottál! Az életem egyik legfontosabb része voltál és mindig szerény és megértő munkatársként segítetted munkámat. Nem tudtam mindig elég hálás lenni talán azért amit kaptam tőled, de mindig igyekeztem úgy közelíteni hozzád, hogy abból érezd azt, hogy fontos számomra a munkád és a barátságod.

Köszönöm a sorsnak, hogy megismertelek, hogy megosztottad velem féltett gondolataidat, titkaidat és azt az emberi nagyságot, mely benned lakozott.

Ma mindazokkal, akikkel találkoztam kerestünk téged. Nem testben, mert azt tudtuk, hogy a sors kegyetlen. Nem ad már vissza nekünk.

A lelki közösséget kerestük veled, hogy biztatást adjunk és kapjunk az előttünk álló hosszú útra. Hiányozni fogsz családodnak, barátaidnak, Liverpool FC-nek a Körmendi Futball Clubnak, munkatársaidnak, Körmendnek.

Most tekints ránk fentről, segíts bennünket, vezesd lelkünket, hogy legalább olyan jó emberek lehessünk, amilyen Te voltál!

A Jóisten segítsen utadon.

Isten veled Tibi!