Tisztelt Körmendiek, Kedves Barátaim!

Kevesebb, mint két hét van hátra a sorsdöntő országgyűlési választásokig. Kevesebb, mint két hét, és döntenünk kell Magyarország és a szűkebb otthonunk Körmend jövőjéről. A sorsdöntő kifejezés minden választások előtt elhangzik, az idei azonban valóban egy olyan döntő fontosságú voksolás lesz, mely hosszú- hosszú évekre, sőt évtizedekre meghatározhatja hazánk és vele együtt városunk sorsát. Az idei országgyűlési választásoknak ugyanis két nagyon komoly tétje van. Az egyik, hogy Magyarország megmarad-e annak a keresztény gyökereken nyugvó államnak, amely több mint ezer éve létezik Európa közepén, vagy a nyugat-európai mintát követve az illegális migráció következtében menthetetlenül megszűnik létezni a mai formájában.

Az április 8-i választások másik nem kevésbé fontos tétje, hogy Magyarország, vele együtt pedig Körmend tovább haladhat-e a fejlődés és a gyarapodás útján, melyre közösen léptünk rá, és amelyért oly sokat dolgozott minden körmendi. Ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott időszakra, és számot vetünk, akkor világosan láthatjuk, hogy honnan indultunk el annak idején és, hogy hova jutottunk el a mai napig. Az előrelépés, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Körmend mára egy erős, gazdaságilag, társadalmilag és kulturálisan gyarapodó település lett, mely megerősítette a térségbeli vezető szerepünket. Ezeket a sikereket ugyanakkor soha nem adták ingyen, minden egyes fejlesztésért és eredményért keményen meg kellett küzdenünk. Ezt a harcot pedig nem tudtuk volna egyedül megvívni. Szükségünk volt egy olyan erős szövetségesre, mint az Orbán Viktor vezette magyar kormány. Sokszor kellett ugyanis ellenszélben dolgoznunk, hiszen a politikai ellenfelek, ahol csak tudtak próbáltak keresztbe tenni, vagy éppen a körmendi lakosokkal közösen elért eredményeinket kritizálni, jelentéktelennek beállítani. Ezen támadásokat nem a konstruktív ellenzékiség, nem a körmendiek életét segítő hozzáállás vezérelte, hanem kizárólag a politikai haszonszerzés. Többségében pedig tőlünk 30 km-re, Szentgotthárdról irányította őket egy olyan személy, aki a legkevésbé sincs tisztában a helyi viszonyokkal. Ehhez természetesen minden joga megvan, az ugyanakkor elvárható lett volna, hogy ha segíteni nem is tud a városnak, legalább ne akadályozza a Körmend érdekében végzett munkánkat. A Jobbik jelöltjének állításaival szemben akkor nézzük a tényeket:

Városunkba csak ebben a kormányzati ciklusban több, mint 7 milliárd forintnyi fejlesztési pénz érkezett, és további több milliárd forintról született már döntés, mely az idei évben érkezik meg a város számlájára. Kórházat, gyermekorvosi rendelőt, iskolákat, óvodákat és színházat újítottunk fel az elmúlt 4 esztendőben. Növeltük a város gazdasági erejét és turisztikai értékét. Soha ilyen alacsony nem volt még a munkanélküliek aránya városban. Kormányzati támogatással pedig újabb komoly munkahelyteremtő beruházások kezdődtek meg a város két legnagyobb foglalkoztatójánál. Kerékpárúttal kötöttük össze a külvárosi részeket a belvárossal, és újabbak megépítésére nyertünk el pénzeket. Bővítettük a Városi Sportcsarnokot, mely nem csak a kosárlabdacsapat működéséhez volt elengedhetetlen, de az ott tanuló gyermekeknek is jelentős segítséget jelent. Közben hozzáláttunk az M8-as gyorsforgalmi út megépítéséhez, melyet minden korábbi kormány megígért, de csak a mostani képes arra, hogy az ígéretét valóra is váltsa. További milliárdokat nyertünk el olyan feladatokra, melyek az elkövetkezendő 2 évben jelentős fejlesztések lesznek a városban. Meg fog újulni többek között a Városi Piac és a Rába-part. További kerékpárutat alakítunk ki a piactól az Egisig. Újabb óvodák fognak megújulni, valamint szabadidős közösségi teret alakítunk ki a "208 lakásoknál". Három milliárd forintból pedig hozzáláthatunk a kastély főépületének felújításához. És ezek csak a legjelentősebb fejlesztések. Akkor még nem szóltunk arról, hogy soha ennyi pénz nem jutott még korábban kultúrára, sportra, szabadidős programokra, valamint a rászoruló és tehetséges fiatalok támogatására.

Olyan eredmények ezek, melyhez mindannyiunk munkájára szükség volt, és melyre méltán lehet büszke minden körmendi. Nem elégedhetünk meg ugyanakkor ennyivel! Rengeteg elvégzendő feladat vár még ránk, amelyekhez továbbra is szükségünk van az erős szövetségesekre. És ki más lehetne a szövetségesünk ebben a küzdelemben, mint egy stabil és jelentős felhatalmazással rendelkező kormány? Egy olyan kormány, mely nem megosztott a különböző színezetű és ideológiájú pártok által, akiket csak a hatalom megszerzéséig tart össze a pillanatnyi érdek. Egy olyan kormány, mely bebizonyította az elmúlt 8 évben, hogy mind a tehetsége, mind a víziója, mind pedig a kitartása és az elszántsága meg van ahhoz, hogy Magyarországot növekvő pályára állítsa, és megvédje az ország érdekeit a nemzetközi színtereken. Egy olyan kormány, mely nem valami ellen, hanem valamiért, a magyar emberek életének jobbá tételért alakult. Szemben a jelenlegi ellenzéki pártok morbid összeborulásával, akiket csak a kormány megbuktatása érdekel. Ezért pedig ha kell bármire képesek, még a korábbi szavazóik elárulására is.

A tét tehát hatalmas, talán még soha korábban nem volt ekkora. Április 8-án arról döntünk, hogy meg tudjuk-e védeni a közösen elért eredményeinket. Hogy megtudjuk-e védeni a határainkat, a családok támogatását, a közel 800 ezer új munkahelyet, a növekvő béreket, a gazdaság bővülését és minden olyan fejlesztést, melyet Körmend az előttünk álló időszakra nyert el. Arra kérnék minden körmendit, hogy április 8-án vegyen részt a választásokon, és szavazzon a fejlődésre, a biztonságra és a stabilitásra!

Bebes István