Január 22-én a Magyar Kultúra Napján arra emlékezünk, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Ez az évforduló lehetőséget ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, a gyökereinknek, és a nemzeti öntudatunk erősítésének. Hogy megmutassuk, és továbbadjuk mindazt a szellemi és tárgyi örökséget, melyet az évszázadok során az őseink megalkottak és létrehoztak, azaz magát a magyar kultúrát. Egyik nagyon kedves egyetemi tanárom mondta egyszer, hogy a kultúra nem más, mint a természet vad erőinek megszelídítése.

Minden ember és minden közösség valódi belső énjét mutatja meg ugyanis az, hogy miképpen szelídíti meg ezeket a féktelen erőket, és, hogy miként adja tovább a megszerzett ismereteket az utána következő nemzedékeknek. Ezek a hagyományok kötik ugyanis össze, tartják egyben és teremtik újjá a közösségeket, a nemzeteket.

Közösség és nemzet. Egyik sem létezhet kultúra nélkül, mint ahogyan kultúráról sem beszélhetnénk erős közösségek nélkül. Ez az a megzabolázott erő, mely biztosítja az emberi közösségek számára az összetartozást és a fennmaradást, ezzel együtt pedig hatással van minden egyes egyén életére is.

Johann Wolfgang von Goethe német író és költő a következőket mondja ezzel kapcsolatban:

„Alapjában véve, akárhogyan nézzük is, mindannyian kollektív lények vagyunk. Hiszen milyen kevés az, ami bennünk a szó igazi értelmében saját tulajdonunk! Mindannyiunknak kapnia kell és tanulnia azoktól, akik előttünk éltek, és azoktól is, akik kortársaink. Még a legnagyobb lángelme sem vinné sokra, ha mindent saját bensőjéből akarna meríteni.”

Fontos gondolatok ezek egy olyan világban, ahol a globalizáció és az infokommunikációs fejlődés hatására az elmúlt évtizedekben folyamatosan gyengültek a nemzeti kultúrák, vele együtt pedig a közösségek is. Egy olyan világban, ahol néha magunk sem találjuk a helyünket, és ahol az egykor szilárdnak hitt értékek a fejük tetejére álltak.

Ebben a helyzetben kapaszkodókra van szükségünk, igazodási pontokra, hogy a helyes értékrendet fel tudjuk állítani. Az előttünk élő generációk számára a tradíciók és az értékek megőrzése kiemelten fontos dolog volt, hiszen nagyon jól tudták, hogy a folyamatosan változó világban csak a gyökerek azok, melyek stabilitást és biztonságot jelenthetnek. Nekünk is vissza kell tehát nyúlnunk ezekhez a gyökereinkhez, hogy megtaláljuk a helyes utat a minket körülvevő zűrzavarban.

Nekünk magyaroknak, körmendieknek pedig erős gyökereink vannak. Olyan gyökereink, melyekre méltán lehetünk büszkék. A mi nemzedékünk feladata pedig az, hogy ezeket a gyökereket öntözzük, ápoljuk, és megőrizzük őket a jövő generációinak. A mi kötelességünk az, hogy továbbvigyük mindazt az örökséget, melyet sok nagyszerű magyar ember, köztük körmendiek hagytak ránk örökül.

Szerencsére mostanra egyre többen látják be, hogy globális kultúra nem létezhet európai kultúra nélkül, európai kultúra nincs nemzeti kultúrák, így magyar kultúra nélkül, és magyar kultúra sincs a kisebb helyi közösségek kulturális élete nélkül.

Egyre többen eszmélnek rá, hogy a múlt és a hagyományok tisztelete, a régi értékek továbbörökítése nem valami ósdi, avitt gondolkodásra vall, hanem éppen ellenkezőleg. A fejlődést szolgálja. Pál Ferenc atya mondatai pontosan erről szólnak:

„A sejtjeink őrzik a múltunkat, így az hatást gyakorol a jelenünkre. Ezért éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk.”

Erős nemzeti kultúrára van tehát szükség, olyan helyi kulturális és szellemi életre, mely minőséget kínál a mennyiséggel szemben. Ehhez pedig erős, öntudatos és elhivatott közösségekre van szükség. Olyan közösségekre, amelyek képesek a múlt értékeinek továbbadására, egyúttal pedig új értékek létrehozására.

Körmenden szerencsére jól állunk az erős közösségek terén. Elég csak, ha arra a rengeteg civil szervezetre gondolunk, akik a városban és a városért tevékenykednek. Elég csak, ha azokra az iskolai és diák szerveződésekre gondolunk, akik munkájukkal öregbítik az intézményük hírnevét, gazdagítják a város, ezzel együtt pedig Magyarország kulturális értékeit.

Meg kell köszönnünk és meg kell becsülnünk azt a munkát, amelyet ezek a közösségek végeznek! Meg kell köszönnünk az elhivatottságukat, a helytállásukat, és mindazt az erőfeszítést, melyet a magyar kultúra ápolásáért és annak újrateremtéséért tesznek!

Kívánom mindannyiuknak, hogy ugyanilyen szívvel, kitartással és jó szándékkal formálják településünk mindennapjait! Legyenek büszkék a múltjukra, legyenek büszkék a magyarságukra, legyenek büszkék a körmendiségükre, és mindarra, amit közösen, valódi közösségként értek el az életben!