Bebes István, Körmend polgármestere ajándékot ad át Holis Radim, Roznov pod Radhostem polgármesterének a roznovi városházán - Fotó: Markó PetraKözös projektek kidolgozásáról és sikeres táncfellépésekről szólt a városi delegáció látogatása a csehországi testvérvárosban.

A Béri Balogh Ádám Tánc-együttest csaknem ötven éve fűzi szoros kötelék a csehországi Radhost Táncegyütteshez. 1968 óta ismerik egymást, azóta rendszeresen találkoznak. Az évtizedek során elmélyült barátságok alakultak ki a két együttes tagjai között, és generációk utazhattak el Körmendről Csehországba, valamint a cseh partnerektől is hazánkba.

Ennek köszönhetően alakult ki testvérvárosi kapcsolat is, amelyet 2015-ben együttműködési szándéknyilatkozattal újított meg Bebes István, Körmend polgármester és Holis Radim, Roznov pod Radhostem első embere.

– Az évekre visszanyúló kapcsolatok köteleznek minket arra, hogy ápoljuk és fejlesszük az együttműködéseket, amelyből aztán mindkét fél profitálhat – húzta alá Bebes István. – Eddig főleg a kultúra területe volt a közös kapcsolódási pont, amivel színesíteni lehetett a programokat, de további három témában is tervben van az együttműködés. A fiataloknál a sport és a kultúra területén, valamint a seniorok és a hivatalnokok tapasztalatcseréje kapcsán. – Egymás jó gyakorlatainak megismerésével, tapasztalataink átadásával biztos vagyok benne, hogy előreléphetünk a partnerség terén és olyan új impulzusokat generálhatunk, amelyek kiváló alapot biztosítanak a közös projektek kidolgozásához és megvalósításához – tette hozzá a városvezető.

Az elmúlt napokban a körmendi táncegyüttes és a városi delegáció együtt ünnepelte Roznov 750 éves jubileumát Csehországban, és különböző európai uniós projektekről is tárgyaltak. – Négy eseménydús napon vagyunk túl, örömmel láttuk, hogy a körmendi táncosok műsorukkal igazi táncos kuriózumként nagy sikert arattak – értékelt Bebes István.

Előbbre léptek a közös projektek területén is, amelyekhez európai uniós és a Visegrádi Alaptól származó forrásokat próbálnak bevonni.

A felek a találkozó végén úgy búcsúztak el egymástól, hogy novemberben újra találkoznak, hogy kidolgozzák a projektek részleteit.