Sokan sokféleképpen értékelték az Egis Körmend kosárlabda csapatának idei szezonját. Voltak, akik a pozitívumokat emelték ki, és voltak olyanok is, akik inkább a hiányosságokra hívták fel a figyelmet. Úgy gondolom, hogy az igazságot valahol a kettő között kell keresnünk. Voltak nagyszerű győzelmek, történelmi sikerek, európai kupa menetelés, és sajnos voltak fájó vereségek, problémás játékosok is. Egy valamit ugyanakkor nem szabad elvitatni ettől a csapattól: egy az ellenfeleknél jóval szerényebb lehetőségekkel rendelkező kisváros csapata idén is odafért az ország négy legjobb együttese közé, a nemzetközi porondon pedig legtovább talpon maradva egészen a legjobb 16-ig sikerült elverekednie magát. Ez pedig igenis nagy siker. Már a körmendi kosárlabda puszta léte is egy kisebb csoda, az pedig, hogy az elmúlt években sikerült stabilizálni a klub anyagi hátterét, és versenyképes csapatot építeni nem hiszem, hogy különösebb magyarázatra szorulna. Titkon természetesen mindannyian reménykedtünk abban, hogy idén végre, 14 hosszú év után újra sikerül felülni a magyar kosárlabda trónjára. Mivel ezt nem sikerült elérni megértem, ha vannak, akik csalódottak. Azokkal a hangokkal ugyanakkor nem tudok egyetérteni, amelyek a csapat bármely tagját, legyen az edző, játékos, szakmai stábtag, vagy éppen segítő akarják bűnbaknak beállítani. Nem értek egyet, hiszen itt semmilyen „bűnelkövetés” nem történt. Egy 12 ezres város csapata évek óta Magyarország legjobbjai között harcol a dobogóért. Nem hiszem, hogy ezért szégyenkezni kellene, vagy éppen felelősöket keresni. A konstruktív kritikára természetesen szükség van, hiszen az mindig a csapat érdekeit szolgálja, a felesleges hangulatkeltés ugyanakkor egészen biztosan nem segít.

Vannak természetesen hiányosságok, melyeknek kijavításán dolgozni kell a felkészülési idő alatt. Javítani kell például a külső és a belső kommunikáción, az információ áramlásán, hiszen ezen a területen voltak hiányosságok. Pontos, mindenki számára világos, egyértelmű célokat és elvárható eredményeket kell megfogalmazni, hogy a szurkolók is tisztában legyenek a szezonbeli elvárásokkal. Fejleszteni kell a támogatókkal és szponzorokkal történő kapcsolattartást, hiszen nélkülük lehetetlen erős és ütőképes csapatot építeni. Ugyanez igaz a szurkolókkal való kommunikációra is. Ők a csapat lelkiismerete és motorja, nélkülük a körmendi kosárlabda nem létezhetne. Fontos, hogy a különböző szurkolói csoportok megtalálják a közös hangot, és ne egymással versengjenek, hanem segítsék és támogassák egymást. Az idősebb generáció már sok nagy csatát megélt, tapasztalatukkal sokat segíthetnek a fiatalabbaknak, akik új elemeket hoztak be a szurkolásba, új színt vittek a körmendi lelátókra. Ettől azonban nem kell félni. Meg kell találni azt az egészséges egyensúlyt, amelytől még szervezettebb és még egységesebb lehet az ország legjobb tábora. Javítani kell továbbá a mérkőzések előtti és alatti hangulati elemeket, melyek még félelmetesebbé tehetik a körmendi arénát, és plusz élményt nyújtanak a mérkőzésre kilátogatóknak.

Szándékosan a végére hagytam a legfontosabb feladatot: tovább kell folytatni a helyi fiatalok csapatba építését, meg kell találni számukra a csapatban betöltött helyüket. A játékperceket természetesen senki nem kapja alanyi jogon. Nekik is keményen meg kell küzdeniük minden egyes pályán töltött másodpercért. Amennyiben azonban tovább haladnak a megkezdett úton biztos vagyok abban, hogy sok boldog percet fognak még szerezni a körmendi szurkolóknak.

Hosszú és kemény felkészülési időszak és szezon elé néz tehát a csapat. Pihenésre nem sok idő van, hiszen rengeteget kell dolgozni azért, hogy az itt leírt feladatok meg is valósuljanak. Biztos vagyok benne, hogy a csapatot körülvevő összefogással a következő szezonban is sok örömben és sikerben lesz részünk. Ehhez azonban mindenkinek a maximumot kell nyújtania a saját területén. Enélkül ugyanis egyetlen csapat sem lehet eredményes. Hajrá Körmend!