Ma este a szezon eddigi talán legfontosabb mérkőzését játsza az Egis Körmend. Szombathelyen nagy csatában, érdekes körülmények között vesztettük el a párharc első mérkőzését. Nagy küzdelem és rengeteg érzelem volt jelen mind a pályán, mind pedig a lelátón. A felfokozott hangulatban nagyon nehéz higgadtan, és érzelmektől mentesen végigülni egy mérkőzést. A szombathelyi szurkolók részről többen engem is személyesen megtaláltak a mérkőzés után a különböző internetes oldalakon, mondván, hogy egy polgármester nem viselkedhet úgy, mint egy szurkoló. Aki ismer engem az tudja, hogy én mindig, minden körülmények között, csak és kizárólag magamat tudom adni. Nem vagyok hajlandó szerepeket játszani, pusztán azért, mert valakik szeretnének korlátok közé szorítani. Őszinte embernek tartom magam, aki mind a magánéletben, mind a politikában, mind pedig a sportban kimondja a véleményét, és őszintén megéli akár a sikereket, akár a kudarcot. Ha bűn, hogy szeretem a városomat, és azt a csapatot, melytől oly sokat kaptam, akkor vállalom, hogy bűnös vagyok.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem tisztelem az ellenfelet. Sőt! A sportolói múltam megtanított arra, hogy az ellenfél soha nem lehet ellenség, és mindig tisztelni kell, akivel tisztességes csatában, azonos feltételek mellett kell megküzdeni.

A szombathelyi szurkolók szerdán bebizonyították, amit már mi is többször megmutattunk az országnak: ha egy egész város összefog, és minden szurkoló összezár, akkor a legnagyobb mélységekből is vissza lehet jönni. Ma újra rajtunk a sor, hogy megmutassuk a Falconak, hogy bár egy csatát elvesztettünk, de még nagyon messze van a párharc vége. Este legyen ismét pokol, és hajszoljuk bele a srácokat az egyenlítést jelentő győzelembe! Öltözzünk újra pirosba és mutassuk meg mindenkinek, hogy még mindig a körmendi a legfanatikusabb, legőszintébb, és leghangosabb szurkolótábor. Hajrá Körmend, mindörökké MTE!