Tisztelt MTE Szurkolók!

A pénteki napon sajnálattal értesültem arról, hogy Teo Cizmic lemondott a csapat vezetőedzői posztjáról. A bejelentés azért is váratlan és érthetetlen, mert korábban semmi jel nem utalt arra, hogy a mester ne érezné jól magát a csapatnál. Az eredmények is rendben voltak, hiszen az utóbbi idők gyengébb formája ellenére is csapatunk a harmadik helyen áll tabellán, a nemzetközi porondon pedig kiharcoltuk a következő körben való szereplést.

A kiváló kezdés után mondhatni, hogy törvényszerű volt a visszaesés, hiszen a kétfrontos helytállás rengeteg energiát kivett a csapatból. Nem hiszem ugyanakkor, hogy ne sikerült volna kilábalnunk közösen, abból a kisebb hullámvölgyből, amibe kerültünk. Volt már erre példa korábban is, nem is kell sokáig visszamennünk az időben, elég csak, ha a tavalyi szezonra gondolunk.

Teoval hosszú távra tervezett a klub, hiszen mind szakmailag, mind pedig emberileg egy kiváló trénert ismerhettünk meg a személyében. Ezért is különösen fájó a döntése, ezért is ért mindenkit váratlanul a pénteki bejelentés. Az elmúlt napokban mindenki próbálta maradásra bírni, igyekeztünk minden követ megmozgatni, Ő azonban hajthatatlan volt. A döntését ezért tiszteletben kell tartanunk, és, ha nehéz szívvel is, de el kell fogadnunk. Nélküle kell tovább mennünk a megkezdett úton, és nélküle kell visszatalálnia a csapatnak a szezon eleji formájához. Ehhez azonban szükség van arra az összefogásra, ami az utóbbi években jellemezte a klubot. A körmendi kosárlabda ugyanis soha nem egy emberről, hanem egy közösségről szólt. Egy olyan közösségről, ami csak akkor lehet sikeres, ha a tagjai egy irányba húznak. Hosszú évek után most végre minden feltétel adott ahhoz, hogy egy stabil gazdasági alapokon nyugvó klubot működtessünk. Habár a jövőt illetően is körvonalazódnak már a lehetőségek, még rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy az elkövetkezendő években is biztonságban és sikeresen működhessen a körmendi kosárlabda. Ehhez azonban mindenkire szükség van. Szükség van a játékosokra, a szakmai stábra, a szponzorokra és minden szurkolóra, akinek fontos a csapatunk jövője.

Természetes, ha egy ilyen bejelentés után sokan dühösek, hiszen a szurkoló attól szurkoló, hogy aggódik a szeretett csapatáért. Ugyanakkor arra kérnék mindenkit, hogy a bűnbakképzés helyett álljunk a csapat mellé, és közösen fordítsuk meg azt a rossz szériát, amibe néhány hete kerültünk! Folytassuk azt az építkezést, amit közösen kezdtünk el, ma este pedig szurkoljuk ki a győzelmet az ASE ellen, és búcsúzzunk el Cizmic mestertől méltó módon!

Hajrá Körmend, hajrá körmendi kosárlabda! Köszönjük Teo!