Nagy csatákban, sikerekben és felejthetetlen pillanatokban bővelkedett az idei kosárlabda bajnokság. A februári kupagyőzelem után pedig tegnap az EGIS körmendi megszerezte a bajnoki bronzérmet is. Büszkék lehetünk a fiúkra, hiszen az elmúlt évek kevésbé sikeres szezonjai után idén végre egy igazi nagybetűs CSAPAT képviselte a városunkat itthon és külföldön egyaránt.

Az Ő sikerük a város minden lakójának a sikere, annak a kemény munkának az eredménye, amely minket, körmendieket mindig is jellemzett. Egy kisváros, amely sok-sok csodát tudhat a magáénak, és egy közösség, amely a legnehezebb időkben is képes volt az összefogásra. Küzdöttünk, harcoltunk, ha kellett dacoltunk, felvettük a kesztyűt a nálunk jóval jobb lehetőségekkel megáldott településekkel szemben is. Volt, hogy alulmaradtunk a csatában, de soha nem vesztettünk, hiszen soha nem adtuk fel.

Szeretnék köszönetet mondani a csapat minden tagjának az egész éves becsületes és kemény munkáért, a sok-sok örömért, amivel megajándékozták városunkat és azért, hogy igazi körmendivé váltak azok is, akik messziről jöttek hozzánk!

Köszönet a szponzoroknak, amiért biztosították a klub stabil működését, és megteremtették azokat a feltételeket, amelyek nélkül sokkal nehezebb lett volna ez a szezon!

A legnagyobb köszönet azonban a szurkolóknak jár, amiért újra bebizonyították, hogy miénk az ország legjobb szurkolótábora, amiért távolságokat nem ismerve kísérték el a csapatot hétről-hétre, és amiért a csapat mellett álltak a nehezebb időkben is! Nélkületek nem sikerült volna!

Kezdődik a nyári uborkaszezon, a munka azonban nem áll meg, hiszen mindenkinek dolgoznia kell azért, hogy jövőre is egy ütőképes, szerethető csapat álljon össze, és azért, hogy a körmendi csoda folytatódhasson!

Hajrá Körmend! Mindörökké MTE!