Bebes István Körmend polgármestere meghívására a tegnapi nap folyamán Sárváry István helyettes államtitkár és Romhányi Péter főosztályvezető rövid látogatást tett a városban.

A látogatás apropóját adta az elmúlt hetekben napvilágot látott Nemzeti Kastélyprogram, melyben számos – a körmendinél jóval kisebb volumenű – műemlék kastélyépület vár felújításra. Miután a városvezetés évtizedes szándéka a Batthyány-kastélyegyüttes hasznosítása, ezért fejlesztési elképzeléseivel megkereste a Miniszterelnökséget is.

L. Simon László politikai államtitkár úr válaszlevelében biztosította az Önkormányzatot a fejlesztés szükségességéről és megjelölte helyettes államtitkárát az operatív szintű egyeztetések lebonyolítására. Ennek keretében létrejött találkozón a miniszterelnökségi partnerek megismerkedhettek a körmendi fejlesztési elképzelésekről, melyek a Batthyány-család szellemi örökségére épülnek: a tudomány, a vallás, a történelem és a turizmus adott szegmensein keresztül a helyi gazdaságra építve nyitott térré kívánja formálni a kastélyegyüttes zárt tömegét, különböző kulturális programokon keresztül megszólítva az itt élőket és az idelátogató turistákat.

A tárgyalótermi beszélgetésen túl a helyettes államtitkár és munkatársa rövid sétát tett a kastély főépületében és a levéltár épületében. A helyszíni bejárás során Móricz Péter múzeumvezető kalauzolásával a jelenlegi állandó kiállítási dokumentumokon keresztül bepillantást nyertek a vendégek a korabeli Batthyány család életébe, a levéltári anyagok egy részébe, valamint a körmendi Vasparipásokról szóló gyűjteménybe. A látogatás végén a fejlesztési elképzelések operatív tennivalóiról egyeztettek a tárgyaló felek.