A víz világnapja alkalmából országos gátőr-futóversenyt rendeztek vasárnap a Rába-parti kisvárosban. A futóversennyel a gátőrök munkásságára és a víz fontosságára hívták fel a figyelmet.

„Ha szereti a természetet, ha szeret futni és látott már árvizet – akkor a víz világnapján önnek a gátakon a helye!” – ezzel a felhívással csábították a természet és a sport szerelmeseit a vízügyi igazgatóságok az ország minden pontján.

Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója hangsúlyozta, hogy végre egyszer jó időben is találkozhatnak a gátőrök és a futásra jelentkezők a gátakon. Elmondta még, hogy az 1992-es Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére 1994 óta ünneplik világszerte a víz világnapját. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, amelynek célja a környezet és ezen belül a Föld vízkészletének védelme.

Az igazgató hozzátette, hogy az ország 12 helyszínén indult el 10 órakor a Gátőrfutás elnevezésű verseny, amelynek néhány kilométeres szakaszain a magyarországi gátakat és környéküket lehet jobban megismerni. Hangsúlyozta: szándékunk, hogy hivatásuk fontosságát elismerve tisztelegjenek a gátőrök előtt, azok előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői. Az árvizek elleni védekezésben ugyanis a gátőrök tevékenysége semmivel sem helyettesíthető. A legmodernebb technikai kommunikációs eszközök csak az emberi tudással, a szakmai tapasztalatokkal együtt lehetnek hatékonyak a vízkormányozási feladatok ellátásában, különösen árvíz idején. A víz világnapján a versenyre jelentkezők kimentek a gátakra, megismerkedtek a töltések világával, és egy kis fizikai erőpróbával – egy rövid futóverseny révén – belekóstoltak a gátőrök fáradságos munkájába. Gaál Róbert elárulta, hogy nem véletlenül esett a választás Körmend városára, hiszen ez az igazgatóság területén a vizek és a sport városa is. A rendezvényt Bebes István polgármester is megtisztelte, a futók 10 órakor rajtoltak el a „Fuss az árnál sebesebben” gondolat jegyében. A táv a felnőtteknek három, a gyerekeknek másfél kilométer volt, több kategóriában indították a versenyzőket. Férfi kategóriában az első helyezett a helyi Katafai László lett, a második Zsigmond Róbert, a harmadik pedig Sümegi Ágoston. A nők között a legjobbnak Vaski Sára bizonyult, őt követte Fekete Nóra és Csempesz Éva. Gyerekkategóriában első helyen Hercsel Máté végzett, a másodikon Szabó Zsófia, a harmadikon pedig Baranyai Fanni.