Az új képviselő-testület nyitányként folytatta az előző ciklus munkáját. Elsőként szervezeti ügyekben döntöttek. Volt ellenzéki felszólalás is.

Az új képviselő-testület első rendes ülésén rögvest a teendők kerültek szóba. Bebes István polgármester gratulált a régi és az új képviselőknek a sikeres választási szereplésért, majd azt hangsúlyozta, hogy ebben a testületben mindig is a munka volt a fő szempont. – A demokrácia sajátja a sokszínűség, amely most is megjelent. De abban mindig egyetértés volt, hogy Körmendért kell tennünk, a várost kell szolgálnunk. Bízom abban, hogy ezt a testület valamennyi tagja így gondolja – fogalmazott a Fidesz-KDNP színeiben nagy többséggel újraválasztott polgármester. Ezt követően pedig az ellenzéknek adta meg a szót, hogy röviden értékeljék a választási szereplést és vázolják elképzeléseiket.

A két alpolgármesterből egy maradt: Szabó Ferenc. Mellette Czvitkovics Gyula és Bebes István. Fotó: Jámbori Tamás

Elsőként az MSZP-Baloldali Összefogás színeiben Bán Miklós képviselő fejtette ki álláspontját. Mint mondta, a szerény szereplés fő oka a sikeres választáshoz szükséges „megfelelő eszközök" hiánya volt. – A lényeg azonban az, hogy jelen vagyunk, jelen van a balodal. Számítunk azokra, akik a csatában velünk voltak. Egy biztos: mostantól Körmendért dolgozunk, a város gyarapítása a fő célunk – ígért konstruktivitást a szocialista képviselő. A Jobbik Magyarország színeiben immáron másodszor mandátumot szerző Auer Miklós azt emelte ki, hogy most jobb eredményt értek el, mint négy éve.

– Ennek ellenére csalódottak vagyunk, mert az eredmény a testület összetételén nem látszódik. Én az előző ciklusban 101-szer szólaltam fel, 139 interpellációt nyújtottam be és minden ülésen részt vettem – húzta alá a jobbikos városatya, aki karakteres ellenzéki szerepet ígért. (A Pro Körmend képviselője, Tompa László nem volt jelen.) Bebes István azzal zárta a felszólalásokat, hogy megnőtt az egyéni képviselők felelőssége, és ezentúl mindenkinek a városért kell dolgoznia.

Ezt rögvest el is kezdték. A testületben immár kettő helyett egy alpolgármester dolgozik, Szabó Ferenc, és három bizottságban folyik az érdemi munka. Czvitkovics Gyula a városfejlesztésért, Faragó Gábor a pénzügyekért felel elnökként, Csák Tamás pedig a társadalmi bizottságot vezeti, a sport és a kultúra területekkel. Mostantól lényeges újítás lesz az ifjúsági kerekasztal működtetése, amely begyűjti a város fiatalságának jelzéseit a szabadidő eltöltése, városi ifjúsági programok szervezése, ifjúságvédelmi feladatok, elképzelések terén. Szintén új elemként jelent meg a kommunizmus és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja (február 25.). A szervezeti és működési szabályzat módosítását a képviselő-testület végül tíz igennel és egy tartózkodó szavazattal fogadta el.

(VN)