Szeptember 26-án nyílt meg Körmenden a Sala Terrena Galériában a Kortárs szobrászok Közép-Európában című kiállítás, ami egy kicsi Európát varázsolt a Batthyány-kastély kiállítótermébe. A sokszínű anyaghasználat, a kiállított alkotások méretbeli, stílusbeli különbözősége mégis egy furcsa egységet alkot, és ahogy a szobrok közt járunk, úgy érezhetjük, egy érdekes körutazáson vehetünk részt.

Bebes István polgármester köszöntőbeszédében elmondta, sokszor megtörtént, hogy különböző területeken alkotó művészeket látott vendégül a város, mégis az európai együttműködés fontos állomása volt, amikor különböző országokból származó művészek jelentek meg Körmenden. "Éveken keresztül lehetőségünk volt arra, hogy a faszobrászattal megismerkedjünk itt Körmenden, és nem csak a kész művekkel, hanem végig kísérhettük ezeknek a műveknek az alkotási folyamatát. Külön öröm számomra, hogy a második ilyen szobrász szimpóziumnak résztvevője volt Johann Platzner úr, aki ma is itt van velünk. Abban a szerencsében részesülhetünk, hogy a Közép-Európai művészek megjelenhetnek itt Körmenden hat különböző országból, és be tudják mutatni azt, hogy különböző anyagokból fémből, fából, kőből milyen csodálatos műveket lehet készíteni. Különböző országok, kultúrák, megközelítések jelennek itt meg, mutatva azt, hogy az egység mellett bizony különbözőségek, és különböző lehetőségek is mutatkoznak a kultúra területén." – mondta el Bebes István, majd hozzátette: Ez a város, ez a környezet megérdemli azt, hogy folyamatos kapcsolatban legyen mind a kulturális értékekkel, mind pedig azokkal a művészekkel, akik városunkban megjelennek.

Pálóczi Zsuzsanna, a Körmendi Kulturális Központ Múzeum és Könyvtár igazgatóhelyettese köszöntötte a közönséget egy olyan kiállításnak a megnyitóján, aminek már tulajdonképpen hétéves múltja van.„Annak a kapcsolatnak, amelynek révén ez a kiállítás ma itt megnyílhat, hét éves múltja van, a Pordenonei La roggia és a Körmendi Kulturális központ kapcsolata erre a hét évre tekint vissza." – mondta el Pálóczi Zsuzsanna, majd köszöntötte a kiállító művészeket.

Városi Vegyeskar minden kiállító országból egy-egy dallal kedveskedett a hallgatóságnak, zongorán kísért Sabáli László, a vegyeskart Sabáli Lászlóné vezényelte.

Bebes István polgármester köszöntőbeszédében elmondta, sokszor megtörtént, hogy különböző területeken alkotó művészeket látott vendégül a város, mégis az európai együttműködés fontos állomása volt, amikor különböző országokból származó művészek jelentek meg Körmenden. "Éveken keresztül lehetőségünk volt arra, hogy a faszobrászattal megismerkedjünk itt Körmenden, és nem csak a kész művekkel, hanem végig kísérhettük ezeknek a műveknek az alkotási folyamatát. Külön öröm számomra, hogy a második ilyen szobrász szimpóziumnak résztvevője volt Johann Platzner úr, aki ma is itt van velünk. Abban a szerencsében részesülhetünk, hogy a Közép-Európai művészek megjelenhetnek itt Körmenden hat különböző országból, és be tudják mutatni azt, hogy különböző anyagokból fémből, fából, kőből milyen csodálatos műveket lehet készíteni. Különböző országok, kultúrák, megközelítések jelennek itt meg, mutatva azt, hogy az egység mellett bizony különbözőségek, és különböző lehetőségek is mutatkoznak a kultúra területén." – mondta el Bebes István, majd hozzátette: Ez a város, ez a környezet megérdemli azt, hogy folyamatos kapcsolatban legyen mind a kulturális értékekkel, mind pedig azokkal a művészekkel, akik városunkban megjelennek.  

A rendezvényt Enzo di Grazia művészetkritikus, a La roggia kulturális egyesület egyik vezetője, a kiállítás kurátora nyitotta meg. Megköszönte a kultúra iránt fogékony Körmendnek, hogy mindig szeretettel fogadják őt a városban. „Az a hat művész, akik most itt kiállítanak, mindnyájan kiemelkedő művészek a saját országukban a saját szakterületükön, és külön öröm, hogy bemutathatjuk őket itt Körmenden. Elsődlegesen a fa, ami az európai kultúrát megtestesíti, de ezek a művészek, akik dolgoznak a fával, dolgoznak emellett műanyaggal, kartonnal, fémmel, és ez már az európai modernitást hozza magával. Ezáltal minden művész magában hordja a múltat, és egyben előre vetíti a jövőt is. Természetesen nem minden alkotó beszéli egymás nyelvét, de pont a szobrászat az, ami számukra a közös nyelvet jelenti, és ezáltal megértik egymást, ki tudják fejezni saját gondolataikat." – emelte ki Enzo di Grazia.

A Sala Terrena Galéria tökéletes szellős, világos helyszínt adott a kiállításnak. A szobrok kaptak elég "levegőt" ahhoz, hogy egy-egy előtt megállva elgondolkodhassunk azon, vajon mit érzett, mire gondolhatott alkotás közben a művész. Az érdekes, egységes megjelenés mellett érdemes felfigyelni arra, hogy melyik művész melyik országban él, és kicsit belegondolni abba, hogy milyen kultúrában élve alkotta meg az általa kiállított szobrokat.

Először körbejárva csak elcsodálkoztunk a sok szépségen, értéken, majd az alkotók nevét "hozzánézve" értelmeztünk újra egy-egy munkát. Európa sokszínűsége, kulturális különbségei, múltja és jövője is megjelenik itt Körmenden, abban a kastélyegyüttesben helyet kapó galériában, melynek udvarán az előző évek szobrász-szimpóziumainak alkotásaiban gyönyörködhetünk évek óta. Olyan ezáltal ez az udvar, mint egy kicsi Európa, ami tárt kapukkal mindenkit befogad, és ami mindenkinek alkotási, bemutatkozási lehetőséget kínál. 

A kiállítás október 31-ig látogatható. 

Néhány rövid gondolat – a teljesség igénye nélkül – a kiállító művészekről:

Johann Platzner (Ausztria)

1985-től szabadúszó művész, tevékenykedik fafaragó tanárként is. Műveit számos kiállításon mutatta be, többek közt Ausztráliában, Ausztriában, Olraszországban, és Magyarországon is. Részt vett nemzetközi szimpóziumokon, 1998 és 2008 között szervezője és művészeti vezetője az Ossiachi-tó partján Sattendorfban évente megrendezett Nemzetközi Szobrász Szimpóziumoknak.

Ɖanino Božic (Horvátország)

Pulában született, ott él és dolgozik, a Horvát Művészek Szövetségének tagja. 1984-től több, mint 60 önálló kiállítása volt Európa különböző országaiban, és körülbelül kétszáz csoportos nemzetközi kiállításon vett részt. Munkája legnagyobb részét mégis az egyes helyeken, helyszíneken megrendezett nemzetközi események berendezésében, kialakításában fejtette ki.

Massimo Poldelmengo (Olaszország)

A Velencei Képzőművészeti Akadémián szerzett diplomát 1989-ben. 2000-ben megvalósítja az Electrolux Professional katalógusát, majd egy évvel később elkészíti ezt a Zanussi és a Silca számára is. Számos önálló és csoportos kiállítás résztvevője Európa szerte.

Robert Puczynski (Lengyelország)

1968-ban született Czestochowában, itt érettségizik a Művészeti Gimnáziumban, majd a pedagógiai Egyetem művészeti nevelési szakának hallgatója. 1990-től Bécsben él és dolgozik, kiváló eredménnyel diplomát szerez a bécsi Szépművészeti Akadémián. 1995-től számos kiállítás résztvevője, részt vesz 1995ben a villányi Nemzetközi Szobrászati Konferencián.

Marijan Mirt (Szlovénia)

1975-ben született Zágrábban, 1990-94 között a Rajz és alkalmazott művészetek középiskolájában tanul, 1999-ben szerez diplomát a Képzőművészeti Akadémián. 2000-től Mariborban él és dolgozik. Tíz alkotása látható köztereketn, tizenöt önálló, és harminc kollektív kiállításon vesz részt, többek közt Szlovéniában, Horvátországban.

Elisabeth Ledersberger-Lehoczky (Magyarország)

Általános iskoláit Magyarországon és Ausztriában végezte, majd elvégezte a művészettörténeti egyetemet Bécsben. Festészetben többnyire autodidakta módon alkot, a szobrászatban Hans Hanko a mentora. 1983-ban nyitottam meg saját, önálló galériáját, a „Ring-Galerie"t- Bécs belvárosában. (1989-ig) Számos nemzetközi kiállítás megbízottja és szakértője, kezdeményezője többek közt az „Alpok-Adria-Pannónai" kiállítássorozatnak. Európa számos országában alkotott nagy méretű köztéri szobrokat, ilyen munkáit láthatjuk többek közt Magyarországon, Görögországban, Olaszországban, Svájcban, Skóciában, de munkáját Kínában is megcsodálhatják.

(vaskarika.hu)